A mai Soroksári út 114. szám alatt 1872 októberében nyílt meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban részt vett, idős honvédek számára épült menház. Az intézmény létrejöttét több éves előkészítő munka előzte meg. Az 1867-es kiegyezés után számos honvédegylet alakult szerte az országban, hogy a szabadságharc emlékét ápolják, de a csatákban elesett katonák hozzátartozóinak megsegítését, illetve a még élő volt honvédek ellátását is célul tűzték ki.
Az Országos Központi Honvéd Választmány 1868-ban alakult meg, és több mint 90 tagszervezet munkáját próbálta összehangolni. A következő évben a választmány Pesten országos gyűlést is rendezett az egyletek számára, ahol e feladat fontosságát határozatban is kimondták. Vidats János, a márciusi ifjak egykori tagja, a szabadságharcot végigharcoló, majd börtönbüntetést is elszenvedő politikus javaslatára arról is döntést hoztak, hogy felépítenek egy rokkantházat, hogy a magukat ellátni már nem tudó idős honvédekről gondoskodhassanak.
Hamarosan országos adománygyűjtéshez is hozzákezdtek, s az sikeresnek bizonyult. Sokan megtakarított krajcárjaikat adták, de voltak, akik több ezer forinttal járultak hozzá a menház felépüléséhez. Kossuth Lajos ezer, maga I. Ferenc József, akitől pedig igazán nem várhatta senki, hogy éppen ebben a kérdésben reagáljon, ötezer forintnyi adományt tett. 1871 tavaszára már több mint 87 ezer forint gyűlt össze, s az építés előkészítéséhez is hozzáláthattak.
Az általános lelkesedést itt egy kis ellentét is megszínezte, ugyanis felmerült egy már meglévő, de felújítandó épület menházzá való alakításának gondolata. 1871 áprilisában egy különbizottság megszemlélte Aszódon a Podmaniczky-kastélyt, és a Gáspár András tábornok által vezetett grémium azt javasolta a Központi Honvéd Egyletnek, vásárolják meg az épületet és legyen ez a központi menház.
Vidats János ellenezte az ötletet, több folyóiratban meg is jelentette érveit, melyek a fővárosi színhely mellett szóltak. Végül 1871. május 7-én az Országos Honvédgyűlés küldöttei véglegesen eldöntötték, hogy egy ilyen fontos és szimbolikus intézménynek az ország fővárosában van a helye. Az alapkőletételre 1871 októberében került sor, melyet hatalmas érdeklődés övezett. A Soroksári úton sok száz ember gyűlt össze, előttük Vidats János mondott lelkesítő beszédet, utána Vetter Antal ás Gáspár András tábornokok is szóltak az ünneplőkhöz.
Ezután Vidats bemutatta azokat az ereklyéket, melyek az alapkő mellé kerültek: az adakozók névsorát, Kossuth Lajos egy arcképét, a Honvédmenház történetét összefoglaló jegyzőkönyvet, Németh János ezredes, az akkor legöregebb tiszt egy portréját, Vetter tábornok érdemrendjeit és az október 1-jén megjelent valamennyi hazai napilap 1-1 példányát.
Az építkezés ezután ténylegesen megkezdődhetett. Nagyjából egy év alatt készült el a menház, a munkát pedig Dötzer Ferenc építőmester irányította. Nagyon izgalmas kérdés a tervező személye, ugyanis több építész is készített terveket az épületre vonatkozóan. Az 1871-es sajtótermékek Kauser Lipótot és Frey Lajost nevezték meg, mint akiknek a munkája eredményeként épül fel a menház, ám az 1872-es átadáskor a lapok Dötzer Ferencet nevezik az épület tervezőjének. Ő ugyanakkor valószínűleg a kivitelező lehetett.
A Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának Tervtára pedig egy Pártos Gyula és Lechner Ödön által szignált tervet őriz az épületről. A Pártos-Lechner építészpárosról viszont tudjuk, hogy 1869-1873 körül az összes építkezésüknek az intézője az a Dötzer Ferenc volt, aki egyébként az építkezést bizonyítottan irányította.
Budapest Főváros Levéltára egy Dötzer Ferenc által készített tervvel kapcsolatban is őriz iratanyagot, de ebben terv nincsen. Sajnos a megnyitás után készült grafikai sajtóillusztrációk és Lechner homlokzati terve sem egyezik a későbbi évtizedekben készült fényképeken látható épület architektúrájával. A kérdés eldöntését megnehezíti, hogy Vidats Jánosnak az építkezésre és az épületre vonatkozó részletes beszámolója, melyet 1872 októberében az Országos Központi Honvédválasztmány, illetve az Országos Honvédgyűlés előtt tartott, nem maradt fenn a Nemzeti Levéltárban
A lényeg azonban mégis az, hogy a menház 1872 őszére elkészült. Az első honvéd már szeptemberben beköltözhetett, s hamarosan követte több tucat sorstársa. Szeptember 29-én tartották az avatóünnepséget. Emeletenként 32 szobát alakítottak ki, bennük két-három öreg honvéd lakhatott. A szobák ablakai a házat körül vevő kertre néztek. Az első emeleten egy díszterem volt még megtalálható, a közös tanácskozások és ünnepségek számára. Az építési költség körülbelül 75 ezer forintba volt.
Eredetileg 80 agg honvéd elhelyezését tudták megoldani, az igénylők száma azonban egyre nőtt. 1884 után még inkább, ugyanis ekkor 65 évre szállították le a jelentkezők számára a felső korhatárt. Már ebben az évben a kormány támogatásával döntés született arról is, hogy a férőhelyek számát 150-re emelik fel, ez azonban csak 1900-ban tudott megvalósulni. A menház élén parancsnok állt, aki a szabadságharcban szerzett rangját viselte, a bennlakók egészségét egy orvos felügyelte, ellátásukért öt háztartási alkalmazott felelt.
A menház első parancsnoka maga Vidats János volt, a parancsnokok sorában volt később Krúdy Gyula nagyapja, Krúdy Gyula János honvédszázados és Szent-Imrey Kálmán százados. 1926-ban halt meg a menház utolsó egykori honvédtisztje, majd 1928-ban az utolsó honvéd, a 106 éves Lebó József is elhunyt. Temetését nagy érdeklődés övezte, ravatalát a Nemzeti Múzeum főbejáratánál helyezték el, onnan kísérték ki koporsóját a Kerepesi úti temetőbe.
Az épület 1944 áprilisáig állt, az akkori nagy bombázások idején pusztult el. Helyén raktárak épültek, mára semmi sem emlékeztet 1848 hangulatára a környéken. Jó lenne, ha legalább egy emlékkő jelezné, egykor milyen fontos közintézmény állt és az ott lakók 1848 élő hagyományőrzői voltak több, mint 50 éven keresztül.
Forrás: PestBuda.hu