Az épülő kiàllítás kapcsán Gulyás Adrienn lepte meg Ress Zoltán történészt egy verssel:
Agg a tükörképem
Agg a tükörképem,
Ráncos arcom, kezem, –
Megöregedtem.
Elmúlt az ifjonti hév,
Az erős lélek, az erős kéz.
Az emlékek átélt vésetek,
Melyeket az idő arcomba égetett.
Csak foszlányok maradtak…
Ah! valaha honvédnek avattak.
Mikor menni kellett, mentem.
Ha tenni kellett, tettem.
S most mégis nevettek:
Az agg, az öreg, a vénember,-
Ma így neveztek.
Ha láttad volna, amit láttam,
Hallottad, ízlelted volna a szádban.
Lőporos füst, test a test ellen,
Zsarnokság a szabadsággal szemben.
S én mégis itt vagyok:
Generációkba fagyva,
Reményeket ringatok.
Két lépésre vagyok a sírtól,
Évtizedekre a dicső múlttól,
S temetjük a letűnt hősöket,
Várjatok! hamarost én is érkezek.
S ha mennem kell, hát megyek.
Nem bánom a hősi vért, mely ejtetett.
Vidd tovább, mi Szőlősnél letétetett.
A zászlót, a szablyát, a szent ügyet,
Mi erre tettük az életet,
Hisz megtettünk mindent, mit lehetett.
Hát magyar, soha ne felejts,
Csalódott könnyeket már ne ejts,
Kudarc vagy győzelem? Frázisok!
’48 az, mit néked örökül hagyok.
(Gulyás Adrienn)