A Honvédmenház története

“Az 1848/49-iki rokkant honvédeknek hálás elismerésül a nemzet egyesei.”

1869. augusztus 21-én  Pesten tartott országos honvédgyűlésen Vidats János, az Országos Honvédegylet második alelnöke azzal a javaslattal állt elő, hogy  hozzanak létre a rokkant és rászoruló honvédek számára egy honvédmenházat.

Vidats János 1869. augusztus 21.-ei országos honvédgyűlési beszéde:

Vidats János (Borsos József felvétle) Képcsarnok/Hungaricna

” Tekintve, hogy  az 1848-ki törvényhozás a honvédsereg állításának erkölcsi és anyagi tekintetbeni biztosítását, különösen a csatákban kapott sebeik következtében rokkantakká lett honvédek országosan leendő megjutalmazását a nemzet becsületének pajzsa alá helyezte, tekintve, hogy a nemzet ezen becsületbeli  kötelezettségének beváltására a kormány már két országgylésen többszöri kérvényezések és interpretációk következtében sem tett legkisebb lépést sem, tekintve, hogy ennélfogva az 1848. és 1849-iki szabadságharcban kapott sebeikben rokantakká lett honvédek mai napig ezerszámra nyomorognak hazánk minden részeiben, huszonnegy év óta várva a nemzet becsületszavának beváltását, tekintve végül hogy ily helyzetben a haza minden polgárának kötelegessége tehetsége szerint enyhiteni azok sorsán, akik a haza szabaságáért véüket ontották. Inditványozom:  Építsünk  az 1848/49-iki rokkant honvédek számára, házat, melyben biztos lakást és ellátást nyerjenek. Teszem ezen initványomat azon alapon, mert ismerni van szerencsém Pest szabad királyi város képviselőtestületének és az összes testvérvárosi lakosságának az 1848-iki alkotmányhoz való kegyeletes ragaszkodását, ismerni minden hazai, jótékonycélra való álozatkészséget s biztos reményem van ahhoz, hogy az 1848/49-iki szabaságharcban rokkantá lett honvédek házának telkét Pest szabad királyi várostól ajándékul fogjuk kinyerni. Ismerem Pest város  és a haza összes polgárainak minen nemes  és szép tettért hevülő lelkesültségét is, s  ezért alapos reményem van, hogy az épület anyagokat a téglagyár társulatoktól, részint más buzgó hazafiak adományából ingyen beszerezhetjük, valamint az épület felemeléséhez megkvántató kézmves, kőmves, ács, asztalos, lakatos, üvegesek stb munkáját dítalanul megnyerjük. Ezen alapon kérem a tisztelt országos honvédgylést: Méltoztassék egy bizottmányt kinevezni, melynek feladata legyen Pest szabad királyi város képviselőtestületével a telekre – az építési munkálatok teljesítésére nézve minen részletesen itt elő nem adható teendőket teljesíteni s az eredményeiről a közelebbi honvédgyűlésnek jelentést tenni.”

A felvetés kedvező fogadtatásra talált és felállításra került a Honvédmenház Bizottság, amelynek elnöke Vidats lett. A bizottság további tagjai Clementis Gábor alezedes, Földváry Albert alezredes, Khűnel Ignác hadbíró, Kauser Gyula főhadnagy valamint Jókai Mór lettek. A menház felállításának érdekében országos adakozások kezdődtek, számos helyen jótékonysági táncvígalmat, hangversenyeket szerveztek, mások pedig a kiadványaik bevételének egy részét ajánlották fel a nemes ügy érdekében. Az adománygyűjtésben tevékenyen részt vett özvegy Damjanich Jánosné és Oderschachi Gyuláné és még az egykori kormányzó, Kossuth Lajos is ezer frankot ajánlott fel négy részletben. Az adományozok többnyire magánszemélyek voltak, de az adakozók között találunk egyleteket, társaságokat és városokat egyaránt. Hivatalosan a kormányzat nem ellenezte a Honvédmenház felállítását, de a háttérben próbálták ellehetetleniteni a kezdeményezést, többek között Thaisz Elek rendőrfőkapitány ellenséges fellépésével és azzal, hogy a pesti közgyűlés hosszasan elhúzta a telekadományozást. Végül az egykori 48-as honvédek Ferencvárosban, a Soroksári úton vásároltak egy telket és a főváros vállalta, hogy a felépülő intézmény lakóinak az ellátásához hozzájárul.

A Honvéd Menház 1871-72-ben épült Lechner Ödön tervei alapján. Érdekesség, hogy az intézmény javára indított gyűjtésre Kossuth Lajos és Ferenc József egyaránt adakozott. A kép megjelent: Vasárnapi Ujság 1871. 18. évf. 23. sz. (június 4.)

1871. október 1-jén tették le a Honvédmenház alapkővét az egykori Soroksári út 62. szám alatt (napjainkban Soroksári út 114.).  A “pesti Agghonvédek Menedékházát” 1872. szeptember 29-én, a Pákozdi csata 24. évfordulóján  avatták fel.  Az első 48-as hovéd Zólyomi Mihály százados 1873. március 16-án költözött be az épületbe. 1872 és 1928 között nagyjából 1100 fő 48-as honvéd veterán élt az épület falai között. Eredetileg 100 fő egyidejű elszállásolása volt lehetséges az épületben, de 1899-1900 során 150 fősre bővítették. A lakók egyenruhát viseltek, térítésmentes ellátást kaptak és némi napidíjban is részesültek. Az idős honvédek „kaszárnyai” viszonyokhoz hasonló napirend szerint éltek, az ébresztő és a takarodó közti idejüket ügyeletes tiszt felügyelte. Az intézményből való eltávozást és szabadságolást a Menház parancsnoka engedélyezte.

Öreg honvédek a Honvédmenház bejáratánál – Vasárnapi Újság 1899. évi 22. számából

Az 1910-es években a Menház lakóinak létszáma gyorsan csökkenni kezdett, akkortályban ugyanis a szabadságharcban részt vett legfiatalabb honvédek is betöltötték már a 80. életévüket. 1911-ben még 140-en éltek az intézményben. A Nagy Háború kitörését követően a világháború rokkantjait is az épületben szállásolták el, mivel addigra a 48-as veteránok száma drasztikusan csökkent. 1919-ben már csak 15-en laktak az épület falai között. 1920-ban a honvédelmi miniszter úgy rendelkezett, hogy az üresen maradt helyeket az első világháborúban rokkanttá vált, rászoruló katonákkal töltsék fel. 1924-ben a Honvédmenházat „Magyar királyi rokkantházzá” szervezték át. A 48-as honvédek elszállásolása továbbra is prioritást élvezett.

Az intézmény utolsó 48-as honvéd veteránja az 1906 óta az épület falai között élő Lebó István (Lebó bácsi) volt. Lebó aki a debreceni ütközetben szerzett fejsérülést, 1928. július 1-jén hunyt el az épület 24-es szobájában. Kossuth Lajoshoz és Görgei Artúrhoz hasonlóan a Nemzeti Múzeum lépcsőjén ravatalozták fel. A Honvédelmi Minisztérium által elismert utolsó 48-as honvédként állami temetést kapott a Fiumei úti Sírkert 31-es parcelájában. Sírja 2021-ben felújításra került  a Hadtörténeti Intézet és Múzeum kezdeményezésére.

Lebó után számos utolsó utáni 48-as honvéd került elő, akik közül néhányan bizonyosan valóban a szabadságharc veteránjai voltak. Ennek ellenére Lebó elmondhatja magáról, hogy ő volt a hivatalosan elismert utolsó 48-as honvéd Kossuth regimentjéből, vele a szabadságharc utolsó hírmondója is eltűnt a Honvédrokkantház falai közül.

A második világháborúban Ferencváros 1944. április  3-ai bombázása során az objektum súlyosan megrongálódott, életveszélyesé vált. Az 1947-es légifelvételen még látható az épület, amelynek maradványait a háború után elbontották és gyár épült a helyén. Az egykoron az 1848-1849-es szabadságharc mementójának emlékére az épület egykori helyén utcát neveztek el az intézményről, de sajnálatosan az utcatáblák nem kerültek ki.

A Honvédmenház az 1878-as Budapest térképen
A menház egy 1895-ös térképen
A menház közvetlen környezete egy 1918-as térképen, a ház már kibővítve látható
Légifelvétel az 1944-es nagy bombázás után. Az épület súlyosan megsérült, évekkel később lebontották.

Források:

  • Farkas Katalin: “Névtelen félistenek” viszontagságai. Az 1848-49-es honvédek segélyezésének és nyugdíjának ügye a dulizmus korában. In: Hadtörténelmi Közlemények 2015/2. szám 415-444. p.
  • Ress Zoltán:  Lebó István, első az utolsók között. Az utolsó 1848-49-es honvéd(ek) nyomában a korabeli sajtó tükrében. In: Történeti Múzeólógiai Szemle 18. (2020) 7-50. p.
  • A 48-49-ki Agghonvédek Menedékházának emlékkönyve. Budapest, 1902?
  • Térképek: Egykor és most, beküldő: leguan
  • Légifelvétel: HM HIM Hadtörténeti Térképtár