A Honvédmenházba 1901-re 70 évnél idősebb egykori 48-as veteránokat vettek fel. Ilyen idős kort megélt emebereknél a betegeskedés, illetve az elhalálozás kockázata viszonylag magas, viszont a bentlakók egészségi állapota kimondottan jónak mondható. Annak, hogy viszonylag kevés egészségügyi probléma és elhalálozás volt az intézményben az volt az oka, hogy a bent lakók harcedzett veteránok voltak, másrészt az élet nagy küzdelmei és a sok nélkülözés után egészségesen kerültek be. A menház lakói számára heti rendszereséggel ezredorvost rendelt ki a Honvédelmi Minisztérium. Az ezredorvos feladata volt a bentlakók egészségi állapotának ellenőrzése, a menházi szobák szemlézése. A köztisztaságra, a szobák, ágyak és a ruházat tisztántartására szigorú intézkedések történtek, amelyeket a házirendben is rögzitettek. A megbetegedett agghonvédet eleinte társai ápolták, szükség esetén pedig az intéezt ápolójának gondjaira bízták a beteg bajtársat. Ennél is komolyabb baj esetén engedélyezve volt helyi orvos igénybe vétele is. A beteg honvédeket újabb intézkedésig a M. Kir. Honvéd Helyőrségi Korházba szállították. Elhalálozás esetén ez a korház volt, amely szerződésileg meghatározott módon intézkedett a temetésről.
(Forrás: A 48-49-ki Agghonvédek Menedékházának emlékkönyve. Budapest, 1902?)