1871. október 1-jén tették le a Honvédmenház alapkővét az egykori Soroksári út 62. szám alatt (napjainkban Soroksári út 114.). A “pesti Agghonvédek Menedékházát” 1872. szeptember 29-én, a Pákozdi csata 24. évfordulóján avatták fel.
2022-ban lesz a Honvédmenház felavatásának, megnyitásának 150. évfordulója!
2022. év a Honvédmenház éve, a jubileumi rendezvények fővédnöke: Dr. Töll László ezredes, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka.
A Honvédmenház történetéről szóló kiállítás 2022. október 14-én nyílt meg és 2023. március 15-ig tekinthető meg a Ráday utca 18. szám alatt (belépni az Erkel utca 15. felől lehetséges).
A 150 éves évforduló tiszteletére a Honvédmenház épületének eredeti helyén egy emlékhely kialakítása volt tervben, ahol egy obeliszk emlékeztetett volna az egykori menház történetére, de a terület tulajdonosa nem járult hozzá.
A Honvédmenház működéséről egy terepasztal is készül az épület homlokzatával, a kerttel, ledes világító kandeláberekkel. A kertben 3D tervezéssel készített sétáló, pipázó, kártyázó, agghonvédek lesznek láthatóak.
Kuliffay Ede: A Ház elkészült
Légy üdvözölve csöndes, enyhe, fészek,
Légy üdvözölve szentelt épület!
Szent mint a templom, mely szentséget őriz,
Szent mint a hit s a megváltás jele
S halálnak fája ép’ e drága vértől,
Sugár betükkel fönnen hirdető:
— E jelben győzni fogsz!
Im áll a ház!
A hála magva szép virágba hajtott,
S a szeretetnel érlelő hevétől
A szép virág meghozta szebb gyümölcsét.
Elismerést az önfeláldozóknak,
Kik mindent adtak, mindent a hazáért!
Ébredjetek föl gyötrő álmotokból,
Mely szörnyű képek zürjétől zavarva,
Nyugodni békén percig sem hagyott.
Ébredjetek ti hősök, vértanúk!
Mint győzők halva s halva sem gyöztettek,
Ébredjetek!
A jeltelen sírokból,
Minket nem ismer senki, csak az Isten,
Halk suhanással zajtalan kikelve,
Jelenjetek meg az örömnapon,
Mint legméltóbb tanui ünnepünknek!
Ha megjelentek – és áh! érzem
Szívdobbantó közelségetek varázsát –
Engesztelődve szálltok újra vissza
A hosszú álmok mély titku honába,
És álmotok gyötrő már nem leszen,
A szörnyű képek zűrje nem zavarja,
Nyugodni fogtok békén édesen…
Hisz nem hazátlan bujdosó a honvéd.
Világ gyúnyjára többé nem bolyong
Irgalmat esdve – irgalmatlanoknál,
Nevét is eltagadta. Nem magáért,
De, hogy szégyentől óvja nemzetét.
Sírnál sötétebb éjnek rajzati!
Lidércnyomástok többé nem kínoz,
Áldó mosollyalnéz alá az ég,
Áldást a gyönge fuvallom,
Fohászba tán béküt szellemeknek…
Kitárja karját az anya – az ország.
A balsors átka törve.
Fiát, ki érte küzdött,
Aztán türve szenvedett,
Szívére vonja boldog öleléssel.
Nevezhetvén őt édes gyermekének.
Im áll a ház!
Áll és megnépesül.
Megnépesitik gyér szavú lakói.
Daliák egykor, most gyönge aggok
Nem a jelenben, múltakban élők.
A napba néző sasszem elborult,
A menykőves kar izma reszketeg.
A szikla-mell beporhadt, – de a szív
És benne a régi hit – a régi még ma is.
Átharcolták a harcot hősileg,
Sebkoszorút csak hős szokott aratni,
S áttengék a nyomornak éveit,
De lelkök tiszta. Foltot nem kapott.
Pihenjetek most!
A kik egykoron
Vérüknek árán hirdették a hajnalt,
Méltók reá, hogy éltök alkonyán
Szelíden süssön még egyszer reájok
A nap, mely látta küzdeni s törni őket.
Pihenjetek!
S te állj, ház!
Mint békeemlék harcmezők fölött
Könnyű szárnyával nyomtalan, kimélve
Suhanjon fölötted az idő!
Őrződ legyen a nemzet szelleme,
S a nap, mint szentnek, kelve és nyugodva
Legragyogóbb fényű sugaraitól
Diszkoszorút csókoljon homlokodra!
És jöjjön hozzád magzatával a nő.
Mutasson rás s mondja ezt:
Fiam! Félistenek háza ez. Csodáld!
E háznál szentebb nincsen a világon!
S te szólj emigy:
Legdrágább a haza!
És eljön hozzád majd az ifjú is,
Remény és kétségek gyötörtt áldozatja,
Az életet csak könyvből ismerő.
S a könyv betűje gyakran mily hazug!
Tünődve áll meg: E falak közé
Egész korszaknak krónikája rejtve-
Csak egy pillantást vethetnék belé.
Mást mond-e az, mint tudós könyveim?
Hiába volt a harc a küzdelem?
Minden csak ábránd, szappanbuborék?
A reggre nem nap – újra alkonyat jön?
S mint gyertya lángja, mit a szél kiolz
Az eszme is elmúlik nyomtalan?
Ki ad vigaszt?
Ki ad reményt, reményt?
S te szólni fogsz:
Az eszme nem veszett el.
Az eszme él és élni fog!